Háromnapos gyászt hirdetett az osztrák kancellár a grazi középiskolai lövöldözés miatt

Három napos gyászt hirdetett Christian Stocker osztrák kancellár a kedden történt grazi középiskolai lövöldözés nyomán, amelyben kilenc áldozat vesztette életét, az elkövető pedig öngyilkosságot követett el.

Grazban tartott sajtótájékoztatóján a néppárti kancellár kijelentette, hogy a három nap során félárbócra eresztik az osztrák zászlókat a középületeken, szerdán délelőtt 10 órakor pedig országosan egy perc néma csönddel is megemlékeznek az áldozatokról.

Az egész ország szolidaritása hivatott némi vígaszt nyújtani e sötét órákban e szörnyű tett áldozatai hozzátartozóinak

- hangsúlyozta Stocker.

A kancellár szóvivője korábban az APA hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy az állami gyász elrendeléséhez a kabinet határozatára van szükség, amit a tervek szerint még ma meghoznak.

Fotó: X

Gerald Ortner, Stájeroroszág tartomány rendőrfőnöke sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az elkövető egy 21 éves osztrák állampolgár volt, két lőfegyvert használt, amelyeket törvényesen birtokolt. Mint mondta, a grazi iskola elleni támadásban tíz ember vesztette éltét, az áldozatok közül hatan nők, hárman férfiak, az elkövető pedig önkezűleg vetett véget életének.

A tettes indítékát egyelőre homály fedi. Gerhard Karner osztrák szövetségi belügyminiszter szerint az oktatási intézmény egyik egykori diákjáról van szó, aki nem végezte el a szóban forgó középiskolát. A tettes korábban nem volt ismert a hatóságok előtt.

Elke Kahr, Graz polgármestere korábban közölte, hogy számos diák és tanár is megsebesült, sok sebesültet kórházba szállítottak.

A rendőrség több egysége és a Cobra különleges egység is részt vett az akcióban, amely délelőtt 10 óra körül kezdődött a grazi Dreierschützengassén lévő középiskolánál.

Forrás: MTI

2025. június 10. 17:02
A kényszersorozás áldozata lett. A TV2 riportere most megtálalta Beregszászon a sírját. Szívszorító képeket készítet...
A miniszterelnök péntek reggel beszámolt a legfrissebb kormányzati döntésekről, de beszélt arról is, hogy az ukrán t...
Taxinak csapódott egy sofőr péntek hajnalban Budapesten, a Blaha Lujza téren.
Hivatalos személy elleni erőszak és minősített könnyű testi sértés bűntette miatt indított nyomozást a Debreceni Reg...
időjárás-jelentés, 2025. július 11., péntek
Győzelem, küzdelem, szerelem, válás, anyaság és még sorolhatnánk. Negyed évszázad, még belegondolni is elképesztő. R...
family
Egy döbbenetes felvétel, ami az egész országot sokkolta! Egy szegedi nő épp a vihart videózta, amikor a kamerája elő...
family
AZ ÉVTIZED ÁTVERÉSE! - Nem az utcán történt, hanem a rácsok mögött. Egy szélhámos, aki a cellájából vezette a csalóh...
family