Gyerekekkel teli busz balesetezett az M3-ason, rengetek mentőt vezényeltek ki - Fotók

A busz átszakította a szalagkorlátot.

Súlyos baleset történt az M3-as autópálya 100-as kilométerkőnél kedd reggel, melyben egy több mint 40 gyereket szállító lengyel busz sodródott le a pályáról – közölte az Agria Tv Bt.

A busz átszakította a szalagkorlátot és a leállósávban állt meg, a körülmények egyelőre tisztázatlanok.


A mentők több egységgel a helyszínre érkeztek, és egy embert kórházba szállítottak. A többi utas szerencsére épségben megúszta a balesetet.

Mindkét irányban egy sávon halad a forgalom, ezért az említett szakaszon torlódás várható.

2025. június 10. 08:33
Levált az Axiom-4 küldetés tagjait, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajóst szállító SpaceX Dragon űrkapszula magyar...
Az egykori politikus és a Tisztelet Társasága karizmatikus alapítója hosszú hónapok óta küzdött egy súlyos betegségg...
Egyszerűen megdöbbentőnek, de jóval inkább sokkolónak tartom, ahogyan a nemzetközi politikai közösség félrefordítja ...
A kormány mindent megtesz, hogy az Európai Unió foglalkozzon az erőszakos ukrajnai mozgósítással, és Sebestyén Józse...
Lezuhant és súlyosan megsérült egy siklóernyős férfi.
Lélegzet-visszafojtva figyelte az ország, ahogy Kapu Tiborék űrkapszulája elhagyja a Nemzetközi Űrállomást és elindu...
family
Nem bírta könnyek nélkül, kamerák előtt fakadt sírva Stohl András. Erre senki sem számított a stúdióban, még a sokat...
family
SOKKOLÓ - Az anyja szeme láttára ütött el egy ötéves kisfiút egy motoros Abonyban, videón a baleset. A gyerek valami...
Döbbenetes videó készült arról, ahogy két magyar turista az életéért küzd a görög tengernél. Egy édesapa és a lánya ...
family
Gyönyörű, csipkés ruhában ment férjhez Szandi lánya, Blanka, Las Vegas-i álomesküvőn kelt el az énekesnő lánya. Négy...
family