Elképesztő látomásai miatt végezte ki testvérét és 3 éves unokahúgát

Édesanyjára is rálőtt.

A hétfőn benyújtott rendőrségi dokumentumok szerint egy férfi lelőtte a testvérét és az unokahúgát, valamint súlyosan megsebesítette az édesanyját Észak-Dakotában az Egyesült Államokban, miután rokonai nem hittek neki – írta kedden a Crime Online.

A véres incidens még március 4-én történt, amikor a 31 éves Walking Eagle és 3 éves kislánya, Lokia életét vesztette, a nő édesanyja pedig kórházba került. Mindhármukat fejbe lőtték.

A brutális gyilkosság idején egy másik családtag is otthon volt, aki elmondta a nyomozóknak, hogy Johnnie Gaking, Walking Eagle testvére rejtélyes símaszkos férfiakról beszélt, akik üldözik őt.

Mivel azonban a családja nem hitt neki, dühében fegyvert rántott és agyonlőtt mindenkit.

Fotó: Ward megyei börtön

Bár az elkövető édesanyja eszméleténél volt, amikor a mentők a helyszínre értek, kritikus állapotban szállították kórházba.

Mint kiderült, Gaking közben elmenekült és megpróbált öngyilkos lenni, ezért hasba szúrta magát, de a hatóságok időben rátaláltak.

A férfi azt állította, hogy a maszkosok kényszerítették családja kivégzésére, Gaking most rácsok mögött várja ügyének tárgyalását.


Ha öngyilkossági krízisben van, öngyilkossági gondolatok foglalkoztatják, akkor a nap 24 órájában az ország egész területéről (mobilról és vezetékes telefonról) ingyenesen hívhatja a 116-123 lelki elsősegély szolgálatot.

2025. március 12. 18:53
Két holttestet találtak Battonyán, emberölés miatt nyomoz a rendőrség
Életét vesztette egy férfi és egy nő Battonyán. A rendőrség emberölés gyanúja miatt nyomoz – közölte hétfőn hivatalo...
Szörnyű halálos baleset, dunai csatornába zuhant és elmerült egy kocsi Kunadacsnál
Egy férfi meghalt, egy nő pedig kórházba került miután autójukkal szörnyű balesetet szenvedtek hétfőn a Kunszentmikl...
Esküvőjére készült a vasi horrorbaleset áldozata - videóval
Esküvőjére készült az a 34 éves nő, aki szombaton halt meg egy balesetben Sorokpolánynál.
Elképesztő medvetámadást vett videóra a Bélai-szikla közelében egy kamera
Szerencsére a férfit nem felkészületlenül érte az ostrom.
Holttestet találtak a Holt-Tiszában Szegednél
Egy móló alatt lebegett.
Tények röviden, 2025. március 24., hétfő
Tények röviden adás
Ködképződés és kisebb záporok több helyen
időjárás-jelentés, 2025. március 24., hétfő
Tények Plusz adás, 2025. március 24., hétfő
ÁLLJATOK LE! - Kiakadt Schobert Norbi, rázúdult a gyűlöletcunamit! Alkoholista, stroke-os, nyomorék, mindennek elhor...
family
Direkt hergeltelek fel!
Mi ez, ha nem puccs? Forrnak az indulatok a Farmon, egyre több a konfliktus a csapatokon belül. A sárgáknál Dopeman,...
family
Vigyázz, ott egy bomba!
Hihetetlenül okosak, kiszagolják a taposóaknákat, egy futballpályányi területet 30 perc alatt átvizsgálnak, még a de...
family

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.