Borzasztó részleteket árult el a 15 éves életmentő a Jóban-Rosszban színésznőjének balesetéről

Egy 15 éves lány mentette meg a brutális pénteki autóbalesetben megsérült édesanyát, akit 5 éves kisfiával együtt azóta is válságos állapotban ápolnak a kórházban. Egy BMW csapódott az autójukba akkora erővel, hogy a kocsi felborult. A nőről azóta kiderült, hogy a TV2 Jóban-rosszban című sorozatának egyik szereplője. 15 éves megmentője tanúja volt a hatalmas karambolnak, személyesen beszélt a Tényeknek a sokkoló esetről.

Először a kisfiút néztem meg ugye, aki fejjel lefelé lógott az autóban. A kisfiúnak szerintem akkor már nem volt pulzusa

– mondta a 15 éves Mátai Nóra.

Segített megmenteni a brutális alsónémedi balesetben életveszélyesen megsérült édesanyát és 5 éves kisfiát. Épp a barátaival beszélgetett a közeli játszótéren péntek este, amikor látta a sokkoló karambolt. Azonnal a roncshoz rohant, a mentők már a vonalban voltak.

A nőnek láttam, hogy ömlik a fejéből a vér, akkor mondta a diszpécser, hogy valamivel be kellene kötnünk a fejét, és nálam pont volt fásli, szóval a fáslit rányomtuk a fejére. Négy férfi letépte a kocsinak az ajtaját

– folytatta.

A 44 éves édesanya, akiről azóta kiderült, hogy a TV2 Jóban-rosszban című sorozatának egyik szereplője, információink szerint épp hazafelé tartott kisfiával, amikor egy BMW hatalmas sebességgel a kocsijukba csapódott. A brutális ütközést egy másik autó fedélzeti kamerája rögzítette. A tetejére borult kocsiban a nő még magánál volt, de nem tudott beszélni. Egy kocsifeljáróra fektették, a középiskolás lány pedig a mentők telefonos utasításai szerint mellé feküdt, és figyelte a mellkasát, hogy lélegzik-e.

Ide terítették le a pokrócot, és a nőnek erre volt a feje, erre pedig a testének a többi része, a nő a feje fölött a járdán guggolt és úgy tartotta a fejét, én pedig azon az oldalon voltam és néztem a hörgést, a mellkasemelkedést

– részletezte a lány.

Látta, hogy a nő vért köhög fel, ezért stabil oldalfekvésbe helyezte. Valószínűleg ezzel megmentette az életét.

Eközben a többi szemtanú a gyerekülésbe szorult 5 éves kisfiút is kiszabadította. A járdára fektették az ájult, szintén életveszélyes állapotban lévő kisgyereket, többször is újra kellett éleszteni.

A kisfiút oda vitték a túloldalra a járdára. Egy férfi levette a pólóját, leterítette, arra fektették rá, először egy férfi kezdte el újraéleszteni, utána pedig egy nő átvette

– idézte fel a szörnyűséget a Nóra.

A vétlen édesanya és kisfia életéért úgy tudjuk azóta is küzdenek a kórházban. Színésztársai a közösségi médiában kérték a nyilvánosságtól, hogy mindenki imádkozzon értük.

A mindössze 15 éves Nóra, felnőtthöz méltó lélekjelenléttel látta el a sérülteket. Még a baleset okozójának is segített. Rendészeti iskolába jár, rendőrnek készül. Nagyon fontosnak tartja, hogy mindenhol oktassák az újraélesztést, ő is ezért tudta mit kell tennie.

2024. október 01. 08:49
Floridában további halálos áldozatokat találtak a Milton hurrikán után
Floridában a kutató-mentő egységek folytatták a Milton hurrikán által érintett területek átkutatását, péntekig legke...
Magyar Márton hallgat a testvérével közös, gyanús ügyeikről - Videó
Havi 750 ezer forintért végzett kommunikációs tanácsadói feladatokat a Volánbusznál Magyar Péter öccse, ugyanabban a...
Szentkirályi Alexandra: cselekedni kell a hajléktalanság ügyében
A budapestiek és az utcán élő emberek is szenvednek a hajléktalanságtól, az egész fővárosban cselekvésre van szükség...
Újabb baloldali megbízást teljesít? Itt van Závecz Tibor legújabb abszurd mérése
Meglehetősen bizarr közvélemény-kutatást közölt a jelenlegi politikai erőviszonyokról a Závecz Research. Závecz Tibo...
Többen meghaltak a brazíliai Sao Paulo államot sújtó heves viharban
Legalább hét ember vesztette életét helyi idő szerint péntek este a brazíliai Sao Paulo államban az ország délkeleti...
Változóan felhős idő várható
Időjárás-jelentés, 2024. október 13., vasárnap
Figyelmeztet a szakértő: Embert próbáló lehet a hét utolsó napja
Erre jobb felkészülni.
Sokan meghaltak egy kartúmi piacon a kormányerők légicsapásában
Legalább 23-an életüket vesztették a kormányerőknek a szudáni főváros, Kartúm egyik piaca ellen végrehajtott légicsa...
A donyecki Mihajlivka elfoglalásáról tett bejelentést az orosz védelmi minisztérium
Az orosz erők elfoglalták Mihajlivka települést a donyecki régióban - közölte vasárnap az orosz védelmi minisztérium...
16 éves fiút késeltek halálra Miskolcon - Tények 18.00
A tini az egyik szórakozóhely előtt összeveszett egy idősebb férfival, aki egy hosszú késsel hátba szúrta. Már nem t...

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.