Akkora ütést mért a nyugdíjas fejére, hogy az belehalt

Őrizetbe vették a 20 éves felsőmocsoládi támadót, aki kedden megölt egy 69 éves férfit.

2021. július 30. 13:00

A rendőrség beszámóloja szerint, a 20 éves helyi férfi kedden este szóváltásba keveredett egy 69 éves szintén helyi felsőmocsoládi lakossal, melynek során a fiatal öklével, nagy erővel fejbe ütötte vitapartnerét. Az idős férfi a következő napokban nem adott magáról életjelet, ezért szomszédai csütörtök reggel értesítették a rendőrséget.

Az orvosszakértő az elhunyt vizsgálata során megállapította, hogy a férfi halálát a fejre mért ütés okozta.

Az egyenruhások a bántalmazás feltételezett elkövetőjét még aznap este elfogták és előállították a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságra - írja a police.hu.

A címlapfotó Police.hu

 

Felvette, ahogy férje és barátja az életéért küzd, majd meghalnak
Két személyi edző vesztette életét, miután beugrottak a hullámzó tengerbe, miközben a zokogó feleség mindent rögzíte...
Komoly magánéleti döntést kellett meghoznia Tóth Gabinak
Nehéz heteken van túl, zsűritagként óriási nyomás nehezedik rá, súlyos döntéseket kell hoznia. Most ráadásul magánél...
Háremre vágyik Will Smith, vallott házasságáról
Nyíltan beszélt házasságáról a népszerű színész, aki többek között elárulta, hogy miért döntöttek a nyitott házasság...
Folyamatosan nő a szennyvíz koronavírus-koncentrációja
Lassú ütemben, de folyamatosan növekszik a szennyvíz koronavírus-koncentrációja - közölte a Nemzeti Népegészségügyi ...
Bűnös, élete végéig börtönben maradhat a világhírű énekes
Az összes vádpontban bűnösnek találták a népszerű R&B előadót, többek között szexkereskedelemben és gyermekpornográf...
Betörte volt élettársa orrát, majd szikével a kezében őrjöngött
A 31 éves férfi szikével a kezében törte be volt párja és annak élettársa házának ajtaját, ahol végül rájuk támadt.
Döbbenetes mekkorát változtatott Katy Perry a külsején
Nagy meglepetést okozott Katy Perry új külsejével a Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia megnyitó gáláján Los Ang...
Barátját gyászolja Kökény Attila
Közösségi oldalán fejezte ki együttérzését.
Zsigó Róbert: alkotmányos védelmet ad a kormány a családtámogatásoknak, hogy azokat senki se vehesse el az emberektől
Számolt be róla közösségi oldalán a családokért felelős tárca nélküli miniszter parlamenti államtitkára kedden.
Tények délben teljes adás, 2021. szeptember 28., kedd
EMBERTELEN - Rabszolgaként dolgoztatta és nemi erőszakra kényszerítette munkásait egy férfi Salgótarjánban. Egy idős...