A TV2 magabiztosan vezeti a főműsoridős nézettségi versenyt

Az elmúlt 12 hónapban kiemelkedő nézettségi eredményeket ért el a TV2. Ez többek között annak köszönhető, hogy az október 4-én 26. születésnapját ünneplő TV2 tavaly a kiemelten fontos őszi tévés főszezonban átvette a vezetést főműsoridőben is, és az októbert már mindhárom kiemelt korcsoportban (A18-59, A18-49, A4+) első helyen zárta a nézettségi versenyben.

A június kivételével az év minden hónapjában a TV2 nyerte a nézettségi versenyt főműsoridőben a 18-59 évesek körében. 

A piacvezető pozíció elérésében és megtartásában kiemelkedő szerepe volt a TV2 tavaly októbertől adásba került saját gyártású műsorainak is, hiszen döntő többségük idősávjuk legnézettebb műsora lett.

  • Az őszi szezon egyik nagyon várt műsora a Bachelor - A Nagy Ő volt Árpa Attilával, mely nézettségi szempontból rendkívül sikeres eredménnyel zárult, és mindhárom kiemelt korcsoportban (A18-59, A18-49, A4+) hatalmas elsőséggel lett idősávja legnézettebb műsora.
  • A kaland-realityk táborát erősítette tavaly ősszel az Ázsia Expressz és a Farm VIP is, melyek szintén toronymagasan nyerték az idősávjukat mindhárom kiemelt korcsoportban.
  • A Kasza Tibi vezetésével megújult Szerencsekerék továbbra is hatalmas népszerűségnek örvend, az elmúlt évben sugárzott 3. és 4. évad is kiemelkedő eredménnyel és idősáv-elsőséggel zárult mindhárom kiemelt korcsoportban.
  • A vetélkedők sorát gyarapította tavasszal a közel 30 év után visszatérő Zsákbamacska, melynek premier epizódja azóta is vezeti a 2023-as műsortoplistát mindhárom kiemelt korcsoportban.
  • A fikciós sorozatok világában méltó helyet talált magának a Hazatalálsz, melynek első évada vitathatatlan sikert aratott, hiszen átlagosan mindhárom kiemelt korcsoportban többen választották, mint az idősávjában látható egyéb műsorokat.
  • A hétvégi show-műsorok közül a Sztárban sztár sikeresen zárta a 9. évadot, de a jelenleg adásban lévő és a hétvégén már élő show-val jelentkező Sztárban sztár leszek! is hasonlóan szép eredményekkel büszkélkedhet. Ezzel egyik műsor sem talált eddig legyőzőre saját idősávjában.
  • 2023 őszén már az 5. évaddal van adásban a Séfek séfe, mely szeptemberben átlagosan szintén nyerte az idősávját mindhárom kiemelt korcsoportban.
  • Az idei őszi szezon egyik nagy meglepetése volt a Kőgazdag fiatalok – Rich Kids Hungary, a reality ugyanis különösen népszerű a fiatalabb 18-49 éves korcsoportba tartozó nézők körében, de a másik két korcsoportban is idősávja legnézettebb műsora lett szeptemberben.

Mindemellett, az elmúlt egy évben a TV2 reggeli és esti infotainment műsorai is kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. Idén szeptemberben a főműsoridős Tények és az azt követő Tények Plusz is mindhárom kiemelt korcsoportban idősávja legnézettebb műsora volt. A hétköznap reggelenként adásban lévő Mokka és Mokkacino pedig továbbra is őrzik vezető pozíciójukat szeptemberben.

Az eltelt egy éves időszakot megvizsgálva elmondható, hogy a TV2 magabiztosan átvette a vezetést a nézettségi versenyben, és az idei őszi szezonban tovább nyílik az olló a TV2 javára a két nagy csatorna párharcában. Szeptemberben a TV2 teljes napon és főműsoridőben is toronymagasan nyerte a nézettségi versenyt mindhárom kiemelt korcsoportban. A főcsatorna kiemelkedő eredményei pedig hozzájárulnak ahhoz, hogy a TV2 Csoport is megőrizte piacvezető pozícióját a csatornacsaládok versenyében, és első helyen végzett szeptemberben mindhárom kiemelt korcsoportban.

Másfél éve indult a TV2 Play Prémium, mára pedig a szolgáltatás minden nagy műsorterjesztőnél (Antenna Hungária, Yettel, Magyar Telekom, DIGI, Vodafone, DirectOne) elérhető és bizonyos csomagok részeként kerül értékesítésre. Kizárólag itt látható a Mozi+, a Moziverzum, a Spíler1, a Spíler2, a TV2Kids kábelcsatornák visszanézhető tartalomkínálata. A tervek szerint várhatóan 2024. januártól pedig újabb tartalmak érkeznek a felületre.

Elismerésre méltóan teljesítenek a TV2 Csoport digitális felületei is. A TV2 Play már több mint 1.4 millió regisztrált felhasználóval rendelkezik. Az előző naptári évben a konkurenciát felülmúlva több mint száz millió videóindítást produkáltak a platformok, az elmúlt egy évet tekintve pedig szintén száz millió feletti videóindítással büszkélkedhet a cégcsoport digitális platformja. A TV2 Play elmúlt egy évben végrehajtott fejlesztései pedig azt biztosítják, hogy a jövőben még ezeket a számokat is felül lehessen múlni. A fejlesztések részeként sikeresen elindult a TV2 Play Zéró, aminek előfizetői már reklámmegszakítás nélkül nézhetik kedvenc műsoraik videóit. A Telekom és a Vodafone rendszerén keresztül pedig már TV applikációként is elérhető a TV2 Play, a TV2 Play Prémium felhasználói számára.

Forrás: Nielsen Közönségmérés/TV2 Kutatás

2023. október 03. 18:30
Holttestet találtak egy szegedi parkban
Az áldozatra kedd hajnalban bukkant a rendőrség.
Menj a pics*ba, óriási balhé alakult ki a Farm VIP adásában
Nem finomkodtak, nem bírták visszafogni magukat.
Újabb késelés történt Európában - Egy várandós nő az áldozat, óriási a készültség
A rendőrség hajtóvadászatot indított az elkövető ellen.
Mi történik a szervezetünkkel, ha nem alszunk egy-két napot?
4 alvás nélkül eltöltött nap könnyen vezethet halálhoz.
Aprócska bikiniben élvezte a havazást a szexi modell, alig fedett kebleitől az időjárásnak is elállt a szava
A maximumra kapcsolta a fűtést.
Megoldódott a rejtélyes temető titka, hihetetlen felfedezést tettek a kutatók
A szakértők évtizedek óta keresték az okát.
Tények teljes adás, 2023. december 5., kedd
SZÖRNYETHALT - Frontálisan ütközött egy kamionnal, azonnal meghalt egy fiatal nő Kisszállásnál. A kocsi az árokba re...
Felrobbantottad a stúdiót!
Most vasárnap a stúdióban ülő nézőknek és a sztároknak is elakadt a szavuk élő adásban. De miért is?! Mi történt? A ...
Szégyelltem a testem, de elég volt!
Nyári Darinka lefogyott, nem is kicsit. Egy éve még bő ruhákat hordott, takargatta magát, nem akarta, hogy lássák a ...
Legyőztem a rákot!
Reviczky Gábor, a legendás színész 50 éve ontja magából a felejthetetlen alakításokat, arról azonban, amiken az utób...
Rengeteg gól és őrületes fordulatok: a 97. percben dőlt el az Arsenal bajnoki meccse
Hatalmas örömhírt jelentett be a szuperszexi pankrátornő
Ezekkel az ellenfelekkel találkozik a magyar válogatott a női kézi-vb középdöntőjében
Biden embere, David Pressman megint Magyarországot provokálja
Senki nem gondolta, hogy Zelenszkij ezt megteszi

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.