június
24.
Iván
EUR: 309.21
USD: 276.8
Kövessen minket!
Bejelentkezés

Belföld

Leváltották a busztragédia után
2016. december 20. 19:36


Nem látta el a dolgát a szombati M3-as balesetnél a mentők észak-magyarországi vezetője - ezt írja a 24. hu. A portál szerint a férfi a mentés helyett lerobbant autójával volt elfoglalva, kollégáit is arra kérte tolják meg a kocsit. Az ügy miatt fel is függesztették, vizsgálat is indult, egy másik vezetőt is leváltottak. A regionális igazgató szerint az eset nem így történt. A mentősök kiállnak főnökük mellett. A szombati buszbaleset sérültjeinek ellátására összesen 14 mentőautó érkezett. A 24.hu szerint azonban nem mindenki koncentrált a mentésre. A portál úgy értesült, hogy a mentőszolgálat Észak-magyarországi Regionális igazgatója saját kocsijával ment a helyszínre, az autó azonban lerobbant, az igazgató pedig állítólag az ott dolgozó mentősökkel tolatta be. Breitenbach Gézát az Országos Mentőszolgálat hétfőn felfüggesztette, és vizsgálatot indított az ügyben. A férfi szerint azonban az eset nem így történt. „Az OMSZ tulajdonát képező, kárhely parancsnoki kocsi, pont azért van mindig nálunk, hogy bármikor el tudjunk menni ilyen helyszínekre, és amikor már a legutolsó sérült is elhagyta a helyszínt, akkor már én is mentem volna haza. Mikor indítottam volna az autót, az nem indult, elromlott az önindítója, és akkor a 2 kollégámat megkértem, hogy toljuk már be” – nyilatkozta Breitenbach Géza. Azt mondja a szakma szabályai és legjobb tudása szerint koordinálta a mentést. Breitenbach Géza szerint 35 év munkaviszony után az OMSZ megbízott főigazgatója egy parkolóban adta át a felfüggesztését. Azt mondja a parkolóban vonták vissza Pápai Györgynek, a Mentőszolgálat Észak-alföldi regionális igazgatójának vezetői megbízását is. A döntést nem is indokolták. „Most van a főigazgatóváltás a mentőknél” – mondta Breitenbach Géza, aki szerint ez állhat leváltások mögött. Az üggyel kapcsolatban kerestük a mentőszolgálatot is. Adásunkig egyetlen kérdésünkre sem válaszoltak. A 24. hu-nak is csak azt erősítették meg, hogy vizsgálat zajlik. Az egészségügyi államtitkárság pedig annyit írt: az OMSZ főigazgatói pályázata lezárult. Az észak-magyarországi mentősök egyébként felháborodtak felettesük felfüggesztése miatt. Nyilatkozni nem akartak, de azt mondták: Breitenbach Géza a balesetnél tette dolgát, ugyanúgy, ahogy ők is. Az autót csak a betegek ellátása után indították be.


Kommentek

Mások ezeket is megnézték

Még több videó és cikk



belföld buszbaleset

Kövesse csak az Önt érdeklő témákat! A + jelre klikkelve felveheti az adott témát a követett témák közé. Ettől kezdve bárhol az oldalunkon a „Követett témák”-ra klikkel, ott már csak az Önt érdeklő tartalmakat látja majd.




További hírek
Jogosítvány nélkül okozott balesetet
Eltiltották a vezetéstől, mégis vezetett egy 30 év körüli férfi péntek este, és súlyos balesetet okozott....







MŰSORÚJSÁG    
Most
Később

© 2017 TV2 Zrt.
A tények.hu felületén megjelenő illusztrációk egy részének forrása: Europress fotóügynökség


Powered by Neoport Core CMS engine



Friss Népszerű Követett
Friss Legnépszerűbb Követett Közelben Időjárás
Hagyományos Hírtérkép Idővonal