2025. december 07. vasárnap, Ambrus
7°C Budapest

Tarolt a mobilozó futár, aztán úgy elhúzott, mintha semmi sem történt volna

Nem akarta, hogy kihűljön az étel.
Tenyek.hu
2025. október 05., vasárnap 12:02
Vágólapra másolva!

Manapság már tényleg bármi megtörténhet az utakon, és nem kell a gyors autópályákra gondolni, elég, ha csak a Budapestre utazunk a Fogarasi útra.

Október 1-jén nem sokkal 17 óra előtt egy igen meghökkentő felvételt rögzített egy autós fedélzeti kamerája, melynek főszereplője egy Citroën, egy telefon és két közlekedési tábla - tette közzé a Budapesti Autósok Közössége.

– kezdte a szemtanú, majd hozzátette, hogy ezek után index nélkül sávot váltott előtte, de nem ez volt a probléma, hanem az, hogy folyamatosan közeledett a szembesáv felé, majd kidöntötte a két sáv közötti jelzőtáblákat.

- számolt be a felvétel készítője, aki utolérte a futárt, és kérdőre vonta, de nem kapott egyértelmű választ.

Ebben a helyzetben „csak” az autó sérült és két tábla. Szerencséje volt a sofőrnek, mert épp a tábla állította meg, de ha az nincs, akkor valószínűleg frontálisan ütközött volna egy szembejövővel.

A videó nagyon jó tanulság arra, hogy a vezetés még mindig egy olyan veszélyes üzem, amire figyelni kell, és nem lehet közben email-ekre válaszolni vagy éppen futárként egy szállítási címet keresni.

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk