2025. november 08. szombat, Zsombor
10°C Budapest

Lezuhant a tetőről munka közben Berettyóújfalun

Védőfelszerelés nélkül küldték a halálba.
Tenyek.hu
2025. október 21., kedd 14:37
Vágólapra másolva!

Megdöbbentő esetről számolt be a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság, ugyanis vádat emelhetnek annak a cégnek a vezetőjével szemben, akinek egyik dolgozója munka közben lezuhant a tetőről és belehalt sérüléseibe Berettyóújfalun - közölte a police.hu.

Mint kiderült, a telephely két dolgozója azt a feladatot kapta, hogy készítsenek egy előtetőt egy épülethez. A két férfi négy méter magasban dolgozott és elég nehéz elemeket mozgattak, amikor egy rossz mozdulat miatt az egyik leesett az építmény tetejéről. Kollégája azonnal mentőt hívott 67 éves társához, de már nem tudták megmenti az életét.

A kép forrása: police.hu

Az eddigi nyomozások alapján kiderült, hogy a két férfinak olyan munkát kellett elvégeznie, ami nem is szerepelt a munkaköri leírásában. Ezeken felül sem védőeszköz, sem biztonsági felszerelést nem kaptak a feladat végrehajtásához.

A halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel gyanúsított cégvezető beismerte felelősségét, így a nyomozás lezárult, az ügyészségen van az ügy.

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk