
Időjárás-jelentés: A következő napok rácáfolnak decemberre
Egy esküvőről elsétáló apukára és fiára rádudáltak, amiért a már erősen illuminált állapotú családfő ideges lett, rátámadt az autósra, és ököllel beverte a szélvédőjét – taglalta ügyészség.
2025 márciusában egy igen jó hangulatú lakodalom volt egy baranyai községben, ahol egy férfi annyi alkoholt ivott, hogy a násznép inkább kiküldte az utcára. Ám a fia nem akarta egyedül hagyni, ezért utána ment, és így együtt sétálgattak az út közepén.
Egy arra járó autós rájuk dudált, és bár arrébb mentek a bulizók, az apuka ideges lett, ezért miközben elhajtott mellettük az autó, belerúgott a lökhárítójába. A sofőr megijedt és megállt a kocsijával.

Erre az apuka akcióba lendült és rávetette magát a motorháztetőre, amiről bár lecsúszott, mikor újra összeszedte magát, ököllel kétszer beleütött a szélvédőbe, ami ettől berepedt. Újra támadt volna, de a fia lefogta, az autós pedig elhajtott és értesítette a rendőrséget.
Az okozott kár több, mint 200 ezer forint.
Az ügyészség a férfit többek között közlekedésbiztonság elleni bűntettel, rongálással és garázdasággal vádolja.

Időjárás-jelentés: A következő napok rácáfolnak decemberre

Szörnyű tragédia Mikuláskor, gyászba borult az ünnep Kisvárdán

Olasz dráma a kaposvári konyhában: egymásra hajigálta a kést a házaspár

Elgázoltak egy 70 éves nőt Pécsett

Meddig tart még a drogos sofőrök ámokfutása? Sorra történnek a tragédiák

Kaparós sorsjegyeket rabolt, milliókban reménykedett

Videón, ahogy felgyújtotta ismerőse autóját egy esztergomi férfi

Videón a sárvári boltos banda, trükkös módszerrel fosztogatták az üzleteket

Kilencéves, gyászoló nevelt lányát molesztálta egy férfi

Szerelés közben gyulladt ki egy kocsi Budapesten - videóval

Több mint harmincan sz*xeltek a kiskorúval, kamasz bocsátotta áruba a lányt Zalában

Videóra vette a motoros, ahogy elgázolják Budapesten