
Megkéselte élettársát egy férfi a VIII. kerületben, az utcán esett neki
A naptár már októbert ír, egyre gyakrabban kelünk hűvösebb reggelre, és már napközben sem melegszik fel annyira a levegő, éppen ezért sokan meghűlnek, és ennek az egyik leggyakoribb panasza a torokfájás. Ám ha ezeket az ételeket fogyasztjuk, nemcsak, hogy a panaszaink csökkenek, még az immunrendszerünk is erősödik – olvasható a health.com oldalán.
A lista első helyére meglepő módon a jégkrém került, ami azonnali megkönnyebbülést jelent a toroknak. Fontos megjegyezni, hogy inkább a pürésített gyümölcsökkel vagy gyümölcslével rendelkező fajtákat érdemes keresni. Ha a jégkrém túl hidegnek bizonyul, a joghurt jó helyettesítője lehet, mely olyan probiotikumokat tartalmaz – az emésztőrendszer jótékony élő baktériumait –, amelyek segítenek az immunrendszer szabályozásában.

Dobogós helyen van a kamillatea, ami közismert gyulladáscsökkentő hatásáról, és még segít a könnyebb elalvásban is. Az alvás különösen fontos, hiszen lehetővé teszi a szervezet pihenését, miközben az harcol a baktériumok vagy vírusok ellen.
Ehhez szorosan kapcsolódik a méz, ami főleg akkor jó muníció, ha köhögés is kíséri a torokfájást. A méz antioxidáns és gyulladáscsökkentő is egyben, valamint balzsamként vonja be a gyulladt torkot.
A listára került még a tojás is, melyben számos vitamin van, és a rántotta kifejezetten jól eshet, mert puha és nem okoz fájdalmat az elfogyasztása.

Az édesburgonya is hasznos lehet ilyenkor, hiszen tele van gyulladáscsökkentő vegyületekkel, és akár jó meleg levesként elkészítve is segítségünkre lehet.
A végére maradt a gyömbér, amit lereszelve majdnem minden fent említett étellel lehet párosítani.
A képek forrása: Shutterstock

Megkéselte élettársát egy férfi a VIII. kerületben, az utcán esett neki

Döbbenetes, mire bukkantak egy debreceni társasházi lakásban

Egészen különös lény bukkant fel az ásotthalmi erdőben

Eltűnt férfi hajóját találták meg a Körösön – a csónakban csak ruhák maradtak

Orvosi csoda Kecskeméten: Húsz perc, amely mindent megváltoztatott

Eltűnése után holtan találtak egy dombóvári férfira

A török ostromot túlélte, az idő vasfoga viszont kifogott rajta: leomlott az egri vár fala

Rejtélyes holttestre bukkantak Pécsen

Helyszíni fotó: így emlékeztek meg az 5 életet követelő Szentmártonkátai tragédia helyszínén

Megpróbálta rágyújtani a házat korábbi élettársára egy szegedi nő

Csokit lopott, majd pénzt, aztán a lopott pénzből fizetett

Életveszélybe kerültek az állatkert vadkutyái egy felelőtlenség miatt