
Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus
Most emeltek vádat egy pár ellen, akik 2023-ban Hajdúszoboszlón meggyilkoltak, majd betont öntöttek a lengyel vendégükre szalonnasütés után - közölte az Ügyészség.
Mint kiderült, a férfi Angliában ismerte meg a lengyel állampolgárságú áldozatot, akivel hamar barátok lettek. Ezek után az elkövető hazajött Magyarországra és összeköltözött egy nővel. A külföldi barát 2023 augusztusában megbeszélte a tettessel, hogy pár napra meglátogatja, így szeptember 27-én megérkezett, és jó pár napot együtt töltöttek a hétvégi házban.
A végzetes estén, szeptember 30-án nagy összejövetelt tartottak, és sok alkoholt fogyasztottak a szomszédok jelenlétében. Miután mindenki hazament, a két férfi összeszólalkozott, ami hamar dulakodássá, majd birkózássá fajult.
A nő kétségbeesetten próbálta leállítani őket, először vizet locsolt tárjuk, majd a párja segítséget kért tőle, ezért egy alumínium baseball ütőt adott neki, aki tarkón ütötte, majd hanyatt fordította és megfojtotta a hason fekvő férfit.

A kép forrása: Magyarország Ügyészsége
Ezek után az áldozatot elásták, mobiltelefonját a főcsatornába dobták, és az aggódó testvérnek pedig azt állították, hogy nem tudják hol lehet a férfi. Végül úgy döntöttek az lesz a legjobb megoldás, ha a holttest feletti földterületet lebetonozzák.

A kép forrása: Magyarország Ügyészsége
A Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség a brutális elkövetőket emberölés bűntettével vádolja, amelyet a nő bűnsegédként követett el. Beismerésük esetén a férfit 13 év, a nőt 8 év börtönbüntetésre ítélik, továbbá mellékbüntetésül 10, és 8 évre eltiltják őket a közügyek gyakorlásától.

Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus

Háromezer forintért akartak agyonverni egy 77 éves férfit

Ruhásszekrénybe bújt a rendőrök elől a rabló

Helyreigazítás

Sokkoló videó készült a szentmártonkátái halálos horrorbalesetről

Sztrókot kapott vezetés közben egy nő, árokba hajtott – Fotó

Kalapács alá kerülnek az álomautók Óbudán

Letartóztatták a férfit, aki megölte volt élettársát Szolnokon

Elrabolta volt barátnőjét egy hajdú-bihari férfi, megverte és ruha nélkül az utcán hagyta

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

24 év után rács mögött az ajkai gyilkos szeretők

Csákánnyal akarta megölni volt élettársát egy férfi