
Akkora erejű volt az ütközés, hogy a házba repült az autó
Frontálisan ütköztek Mezőberényben.
Tenyek.hu 2025. október 02., csütörtök 14:22
Szerdán délelőtt akkora erejű frontális ütközés történt Mezőberényben, hogy az egyik autó olyan messze elrepült, hogy szinte kivitte egy ház oldalát – közölte a Békés vármegyei hírportál.
A Szabó Árpád utcában, a Zrínyi utcánál frontálisan ütközött két autó, ahol az egyik lesodródott az útról, a sofőr elvesztette az uralmát a jármű felett, kidöntött egy kerítést, majd egy ház állította meg.
Óriási hangja lehetett a két kocsi találkozásának és csak a szerencsének köszönhető, hogy éppen senki nem sétált arra. Az ütközés után szinte csoda történt, ugyanis mindkét járműből a saját lábán, szinte karcolások nélkül szálltak ki a sofőrök. Nemcsak ők, még az épület sem sérült statikailag.
A helyszínre tűzoltók és mentők is érkeztek, akik áramtalanítottak a járműveket, valamint további megfigyelésre kórházba szállították a balesetezőket.
+Ez is érdekelheti

Hihetetlen, hogy mivel helyettesítette a rendszámot

Meghalt egy motoros, szörnyű tragédia történt Gyomaendrődnél

Brutális késelés Borsodban, két üvegpoharat is megevett a támadó

Napokig élt édesanyja holttestével egy férfi Dunakeszinél

Őrült száguldás után halt meg a házaspár Újszilvásnál

Kigyulladt két szauna Budaörsön, 350-en menekültek ki

9 éves kislánytól csalt ki intim fotókat

Súlyos baleset történt az ajkai erőműben, mentőhelikopter érkezett

Időjárás-előrejelzés: szokatlan hét érkezik

A mélybe zuhant egy sportoló a Vértesben, helikoptert is riasztottak

Tragédia: halálra gázolt egy embert az S80-as vonat Isaszegnél

Időjárás-jelentés: Kiderült, mi vár ránk a következő napokban



