
Szörnyű tragédia Mikuláskor, gyászba borult az ünnep Kisvárdán
A család 2022-ben költözött egy kis faluba a vármegyébe, két gyermekkel: a 14 éves vér szerinti fiukkal és a 12 éves örökbefogadott kisfiúval. A kontraszt döbbenetes: míg vér szerinti gyermeküket iskolába járatták, orvoshoz vitték, gondoskodtak róla, addig a kisebb fiút elrejtették a világ elől. Őt nem jelentették be az új lakcímre, nem taníttatták, és az egészségügyi ellátástól is megfosztották.
A kisfiú eleinte a házból sem léphetett ki – csupán ritkán engedték ki az udvarra, vagy levitték a pincébe, de akkor is dolgoztatták. Amikor többször megpróbált megszökni, szülei büntetésként bezárták a ház egyik leválasztottak apró helyiségébe. A „börtön” ajtaját pedig egy nehéz futópaddal torlaszolták el, nehogy kijusson – derült ki az ügyészség közleményében.
A helyiségben sem világítás, sem berendezés nem volt. A gyereknek egy földre terített lepedőn kellett aludnia egy párnával és egy takaróval. Ez lett az otthona – egy sötét, rideg zug, ahonnan sem tanulás, sem játék, sem szeretet nem juthatott el hozzá.
Az étkezés is az elnyomás része volt: nem ülhetett le a családi asztalhoz. Napi ételadagja általában csak zabpehely volt, néha egy melegszendvicset is kapott. Az egyoldalú, elégtelen táplálkozás miatt a lesoványodott, vérszegénység alakult ki nála.

A fotó illusztráció (Shutterstock)
Higiéniára sem volt lehetősége: hetente egyszer cserélhetett ruhát, fürdőszobát és mellékhelyiséget nem használhatott. Ehelyett hetente egyszer az udvaron slaggal mosták le, mint egy állatot. A kisfiú teste ápolatlan volt, hajában élősködők tenyésztek.
2024. július 7-én, egy sötét éjszakán mégis erőt vett magán, és kiszökött a házból. Egy közeli, lakatlan házban talált menedéket, ahol rettegve bujkált. Másnap este találtak rá, és kórházba szállították.
Az orvosokat is megrázta, hogy a gyerek fejlődése évekkel elmaradt a korosztályától, szervezete a nélkülözés és a szeretethiány következményeit viselte magán. A szakértők szerint állapota súlyosan veszélyeztetett volt – kis híján az életébe került volna a bezártság és az éhezés.
A házaspár jelenleg letartóztatásban van, tetteik miatt a Komlói Járásbíróság előtt felelnek majd. A vádirat szerint cselekményük kimeríti a személyi szabadság megsértésének és a kiskorú veszélyeztetésének bűntettét. Az ügyészség most vádat emelt ellenük.

Szörnyű tragédia Mikuláskor, gyászba borult az ünnep Kisvárdán

Olasz dráma a kaposvári konyhában: egymásra hajigálta a kést a házaspár

Elgázoltak egy 70 éves nőt Pécsett

Meddig tart még a drogos sofőrök ámokfutása? Sorra történnek a tragédiák

Kaparós sorsjegyeket rabolt, milliókban reménykedett

Videón, ahogy felgyújtotta ismerőse autóját egy esztergomi férfi

Videón a sárvári boltos banda, trükkös módszerrel fosztogatták az üzleteket

Kilencéves, gyászoló nevelt lányát molesztálta egy férfi

Szerelés közben gyulladt ki egy kocsi Budapesten - videóval

Több mint harmincan sz*xeltek a kiskorúval, kamasz bocsátotta áruba a lányt Zalában

Videóra vette a motoros, ahogy elgázolják Budapesten

Kiugrott az erkélyéről egy 10. osztályos fiú Tokajban, szörnyű esetről érkezett hír