
Itt vannak a hatos lottó heti nyerőszámai
A vádlott 2020 áprilisában a miskolci házába fogadott egy nehéz anyagi helyzetben lévő ötgyermekes családot. A férfi a szülők távollétében a gyerekek közül az ötödik életévét betöltött kislány bizalmába férkőzött, majd többször is szexuálisan molesztálta – írta meg a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség keddi sajtóközleményében.
2024 májusától a család ismét a férfi házában lakott, júliustól pedig az akkor már 9 éves kislány a vádlott hálószobájában aludt, a férfi pedig többször is szexuálisan zaklatta. A gyerek felébredt, rászólt a férfira, majd kimenekült a szobából, de a férfi zaklatása ezután sem szűnt meg.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A férfi házában végzett rendőrségi kutatás során 2024. augusztus elején 12 engedély nélküli lőszert is lefoglaltak. Az ügyészség „fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott azzal, hogy nem bocsátható feltételes szabadságra”, valamint végleges hatályú eltiltást minden olyan foglalkozás gyakorlásától, amely során tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel kerülne kapcsolatba.

Itt vannak a hatos lottó heti nyerőszámai

Időjárás-jelentés: A következő napok rácáfolnak decemberre

Szörnyű tragédia Mikuláskor, gyászba borult az ünnep Kisvárdán

Olasz dráma a kaposvári konyhában: egymásra hajigálta a kést a házaspár

Elgázoltak egy 70 éves nőt Pécsett

Meddig tart még a drogos sofőrök ámokfutása? Sorra történnek a tragédiák

Kaparós sorsjegyeket rabolt, milliókban reménykedett

Videón, ahogy felgyújtotta ismerőse autóját egy esztergomi férfi

Videón a sárvári boltos banda, trükkös módszerrel fosztogatták az üzleteket

Kilencéves, gyászoló nevelt lányát molesztálta egy férfi

Szerelés közben gyulladt ki egy kocsi Budapesten - videóval

Több mint harmincan sz*xeltek a kiskorúval, kamasz bocsátotta áruba a lányt Zalában