
Leslie Mandoki: amikor a zene és az emberség találkozik
Csütörtökön véget ért A Kísértés második évada, ami meglepő fordulatokkal zárult. Máté féltérdre ereszkedett, hogy megkérje Timi kezét, Arnold és Cinti nem tudták megbeszélni a félrelépéseket, majd Bianka is döntést hozott: nem akart Arnolddal távozni a paradicsomból.
Azonban Anita, Dávid és Kerim szerelmi háromszöge is igencsak felkeltette a nézők érdeklődését. Az eredtileg párként érkező Anita és Dávid rengeteg fájdalommal és sérelemmel a szívükben tértek haza Thaiföldről, ráadásul külön utakon folytatják a műsor után. A befellegzett kapcsolat után napsugárként bukkant fel a szembesítés helyszínén Kerim, ahol felmerült, hogy hazamennek-e ők kéz a kézben, miután így egymásra találtak. A 22 éves lány azonban úgy döntött egyedül távozik, így már csak az a kérdés, hogy miután nyitva hagyták ezt az ajtót kettejük között, hogy áll most a szénájuk.
A kísértő fiú a Borsnak válaszolt Anitával való kapcsolatáról.
A vége felé már abban bíztam, hogy talán nem egyedül távozom a szigetről, ahogy érkeztem, de nem így alakult. Voltak próbálkozások kettőnk között a műsor után, sokat beszélgettünk, de valójában akkor úgy éreztük, hogy talán nem az lenne a legjobb megoldás, ha hirtelen beleugranánk egy kapcsolatba. Én pedig tartottam magam a ehhez, még akkor is, ha én a műsor után egyből folytatni akartam
- kezdte Kerim.
Viszont Anita részéről úgy láttam, hogy ő szeretne még jobban kibontakozni, megismerni a világot, hiszen nagyon fiatal, csak huszonkét éves. Ráadásul az elmondása alapján az eddigi párkapcsolataiba nem tudott annyit élni, amennyit szeretett volna. Ez viszont sajnos megingatta a bizalmamat kettőnkben, szóval beszéltünk, sőt még mostanában szoktunk, és úgy gondolom, hogy nincs kizárva semmi, nem zárkózunk el egymástól, de egyelőre nem látom a jövőnket
- vallotta be a kísértő.

Leslie Mandoki: amikor a zene és az emberség találkozik

Fekete-fehér képpel tettek bejelentést a TV 2 sztárjai, megrendítő posztban búcsúznak

Eladó az elhunyt kétszeres Kossuth-díjas színésznő autója, ennyit kérnek érte

Újabb műsor kerül le a TV 2 képernyőjéről, vasárnap este érkezik a bejelentés

Ezek Baba Vanga jóslatai, kiderült, mi várhat ránk 2026-ban

Férjhez ment a Szex és New York sztárja

Veréb Tamás beadta a derekát, nem tudott ellenállni felesége kérésének

Meglepő sz*xkérdések taroltak a neten 2025-ben

Könnyeket csalt a férje szemébe Katona Szandra

Kiderült, mi lett Fejes Tamás jótékonysági licitjével

A vasárnapi döntőben jön az év televíziós bejelentése

Freddie elmesélte, új ünnepi hagyományai vannak