2025. december 07. vasárnap, Ambrus
8°C Budapest

Gyógyíthatatlan betegség vitte el a fiatal magyar színésznőt

Tragikus veszteség rázta meg a magyar színházi világot.
Tenyek.hu
2025. október 13., hétfő 23:00
Vágólapra másolva!

Mindössze tizenévesen, hosszan tartó, türelemmel viselt betegség után elhunyt Hajdu Lotti, a Roxínház fiatal tehetsége és a Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium 10.D osztályos tanulója. A gyógyíthatatlan betegséggel küzdő lány még néhány hónappal ezelőtt is aktívan részt vett a színházi próbákon és előadásokon.

A fiatal lány halálhírét az iskola honlapján jelentették be, ahol megható sorokkal búcsúztak tőle.

– olvasható a kaposvári gimnázium gyászközleményében.

Lottit a Kaposvári Roxínház gimnazista tagjaként többek között A Pál utcai fiúk című musicalben is láthatta a közönség, amelyben rendíthetetlenül játszott még akkor is, amikor a betegsége már nagy erőpróbát jelentett számára.

– fogalmaztak a teátrum bejegyzésében.

A fiatal lány egyik utolsó kívánsága az volt, hogy személyesen találkozhasson a Kowalsky meg a Vega együttessel, ami valóra is vált. Az együttes közösségi oldalán most szintén megható sorokkal emlékeztek meg Lottiról.

– írták a Kowalsky meg a Vega közösségi oldalán.

 

Nyitókép: Roxínház Facebook-oldala

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk