
Eladó az elhunyt kétszeres Kossuth-díjas színésznő autója, ennyit kérnek érte
Az elmúlt négy hétben a Sztárban Sztár korábbi évadaiban már bizonyító 24 énekes lépett színpadra fantasztikus átalakulásokkal bizonyítva, az All Stars valóban a legjobbak versenyét jelenti. Bőven akadt meglepetés mind az elképesztő produkciók, mind egy-egy kiesés okán. Az igazi verseny pedig még csak most kezdődik, hiszen a Sztárban Sztár All Stars idei évadának TOP12 énekese most először lép együtt színpadra és mérkőzik meg egymással.
Dér Heni Pink, Janicsák Veca az Evanesence, Nótár Mary versenytársa, Szandi, Péterffy Lili Lelle Pitbull, Szandi Lisa Minelli, Freddie az AC/DC, Horváth Tamás az AHA, Mészáros Árpád Zsolt Demis Roussos, Vásáry André a HIM, Vastag Csaba Horváth Pista, Vavra Bence Anastacia, míg Veréb Tomi Harry Styles egy-egy ikonikus slágerével készül a vasárnapi élő showra.

Az ingyenes TV2 Play applikáción belül a produkciók alatt lehet majd szavazni az adott énekesre, az emelt díjas telefonszámon viszont a nézők az adás alatt végig támogathatják kedvencüket. A tizenkét produkció végén a szavazás megáll és a zsűri, valamint a beérkezett voksok alapján kiderül, ki az 5. élő show legjobb előadója, aki automatikusan továbbjut. A maradék tizenegy énekesre elindul egy második körös szavazás, amelynek eredményeként kizárólag a nézőkön múlik, melyik az a két énekes, aki veszélyzónába kerül. Az este végén pedig a veszélyzónás szavazás alatt beérkező nézői voksok alapján derül ki, ki az az egy énekes, akinek véget ér a Sztárban Sztár All Stars.

Eladó az elhunyt kétszeres Kossuth-díjas színésznő autója, ennyit kérnek érte

Újabb műsor kerül le a TV 2 képernyőjéről, vasárnap este érkezik a bejelentés

Ezek Baba Vanga jóslatai, kiderült, mi várhat ránk 2026-ban

Férjhez ment a Szex és New York sztárja

Veréb Tamás beadta a derekát, nem tudott ellenállni felesége kérésének

Meglepő sz*xkérdések taroltak a neten 2025-ben

Könnyeket csalt a férje szemébe Katona Szandra

Kiderült, mi lett Fejes Tamás jótékonysági licitjével

A vasárnapi döntőben jön az év televíziós bejelentése

Freddie elmesélte, új ünnepi hagyományai vannak

Jótékonysági akciót indított Bedros J. Róbert

Kiderült, mikor búcsúztatják Kálloy Molnár Pétert