január
16.
Gusztáv
EUR: 307.34
USD: 288.72
Kövessen minket!
Bejelentkezés

Politika

Andor László lehet Orbán kihívója
2016. december 19. 19:41


Andor László, volt uniós biztos lehet a baloldal közös miniszterelnök-jelöltje 2018-ban - erről a Magyar Idők írt. A lap szocialista forrásokra hivatkozva azt állítja: Andor mellett sokan kiállnak az MSZP-ben, de a DK és az Együtt is elfogadná őt. A Tényeknek azonban azt mondták, nincs napirenden a volt uniós biztos miniszterelnök-jelöltsége, sőt közös jelöltről sem tárgyaltak még. „Nincs még napirenden”- így válaszolt Kunhalmi Ágnes arra, kérdésre, hogy alkalmas lenne-e miniszterelnöknek Andor László. Az MSZP elnökségi tagja szerint a baloldali pártok jelenleg a jövő tavasszal-nyáron esedékes előválasztással és a közös programmal vannak elfoglalva. „Nagyfokú illetlenség lenne, ha én most ez ügyben nyilatkoznék, anélkül, hogy partnereinkkel ne lenne tárgyalás. Meg fogja mindenki, de leginkább a választópolgárok tudni időben azt, hogy ki lehet az a miniszterelnök jelölt.” – nyilatkozta Kunhalmi Ágnes, az MSZP elnökségi tagja. A DK szerint a baloldali pártok még nem egyeztettek a közös miniszterelnök-jelöltről. „Az ellenzéki tárgyalásokon nem esett szó sem Andor Lászlóról, sem senki másról, és a Demokratikus Koalíció elnöksége sem tárgyalta soha ezt a kérdést.” – jelentette ki Gréczy Zsolt, a DK szóvivője. Az Együtt elnöke, Szigetvári Viktor a Facebook-on reagált a Magyar Idők cikkére. Ő is azt írta, hogy nem tárgyaltak, nem állapodtak meg miniszterelnök-jelöltről. Azt is hozzátette: hiteles egyéni jelöltek kellenek, előválasztással kiválasztva.


Kommentek

Mások ezeket is megnézték

Még több videó és cikk



belföld politika mszp

Kövesse csak az Önt érdeklő témákat! A + jelre klikkelve felveheti az adott témát a követett témák közé. Ettől kezdve bárhol az oldalunkon a „Követett témák”-ra klikkel, ott már csak az Önt érdeklő tartalmakat látja majd.




További hírek







MŰSORÚJSÁG    
Most
Később

© 2017 TV2 Zrt.
A tények.hu felületén megjelenő illusztrációk egy részének forrása: Europress fotóügynökség


Powered by Neoport Core CMS engine



Friss Népszerű Követett
Friss Legnépszerűbb Követett Közelben Időjárás
Hagyományos Hírtérkép Idővonal