Mesébe illő látványnak lehettek szemtanúi a ceglédiek, volt, aki azonnal a kameráért nyúlt

Van magyarázat a jelenségre.

Meglehetősen látványos napnyugtában gyönyörködhettek a ceglédiek szombaton este. Egy igazi tavaszi jelenségnek lehettek szemtanúi, akik a szabadban tartózkodtak, vagy éppen az eget kémlelték ekkor.

A lemenő nap aranyló fényében a nyárfák több millió pihés termése úszott, amit persze volt, aki meg is örökített.

A nyárfa termése általában a tavasz második felében érik meg, majd kezd el szállni a levegőben, de pontos időpontja sok mindentől függ, így áprilistól júniusig változó lehet – írta az Időkép.

A pihék nagyon könnyűek, ezért óriási távolságokat tudnak megtenni a szél segítségével, segítve a fa terjedését és szaporodását.

2024. április 28. 09:23
Robbanás történt Szelevényen, gyereket is kórházba szállítottak
Anya és gyereke sérült meg a szombati robbanásban Szelevényen.
Kiakadt a TV2 sztárja, pasijára egy modell gerjedt rá
Nem hagyhatta szó nélkül.
A TV2 sztárja lemondta koncertjét, mert nem volt rajta a gyűrűje
Sokat jelentett számára az ékszer.
Több lövés is eldördült, irgalmatlan balhét vettek videóra a XIII. kerületben
Ordibálásra, káromkodásra és lövések hangjára riadtak fel a 13. kerületi Szabolcs utcában lakók csütörtök hajnalban.
Megkötözte, medencébe dobta, majd halálra verte 4 éves gyerekét egy nő
Kegyetlen tettét felvételek bizonyítják.
Újabb borzalmas részleteket árult el a gyilkos, aki szex után ölt Miskolcon
Újabb sokkoló részleget derültek ki a gyilkosságról. Előtte kézenfogva és ölelkezve sétáltak.
484 késszúrással mészárolta le barátját egy nő
A kegyetlen gyilkosnak hosszú időt kell rács mögött töltenie.
Kétszer elütötte, megcsókolta, majd 9-szer megszúrta áldozatát egy fiatal nő - videóval
Borzalmas gyilkosság történt a nyílt utcán fényes nappal.
Jákob Zolit egy kislány lepte meg, nem is akármivel
A milliárdos teljesen ledöbbent.
Szentkirályi Alexandra: Karácsonyék a gazdagok pártjára álltak
Karácsonyék a gazdagok pártjára álltak, újabban a 10 évnél régebbi autók kitiltásával fenyegetőznek - mondta el a kö...

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.

Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.