április
28.
Valéria
EUR: 312.66
USD: 286.63
Kövessen minket!
Bejelentkezés

Belföld

12 év börtönt kaphat Lagzi Lajcsi
2017. január 12. 19:22


Akár 12 éves börtönbüntetést is kaphat Lagzi Lajcsi. Az ügyészség most emelt vádat a zenész ellen, őt és társait üzletszerűen elkövetett lopással, illetve vesztegetéssel vádolják. A vádirat szerint több lakóházban és egy tatai apartmanparkban éveken át lopták az áramot, a vizet és a gázt, és megvesztegették az ellenőröket. Az elkövetők 76 millió forintos kárt okoztak a szolgáltatóknak.

Az ismert előadóművészből mára vádlott lett: az ügyészség a zenészt és társait lopással és vesztegetéssel vádolja. Az ügyészség szerint egy mocsai, egy érdi, egy táti lakóházban és egy tatai apartmanparkban éveken át lopták az áramot, a vizet és a gázt, és megvesztegették az ellenőröket.

A vádirat szerint a tatai apartmanházat már eleve úgy építették, hogy két típusú vezetékrendszert alakítottak ki. Egy szabályosat, amin alig volt fogyasztás, ezért minimális közüzemi díjakat fizettek és volt egy másik, amin mérés nélkül érkezett a lakóparkba az áram, a gáz és a víz.

A lakók az egészből semmit nem vettek észre, mert egy bizonyos összeget, általányt fizettek.
Lagzi Lajcsit 2015-ben vették őrizetbe, 125 napot töltött börtönben. A nyomozás adatai szerint a zenész és társai három szolgáltatónak összesen 76 millió forintos kárt okozhattak.

„A budaörsi járási ügyészség jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett lopás bűntettével, vesztegetés elkövetésével vádolja ezt a 11 embert.” – nyilatkozta Gyugyi Csilla, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője.
Lajcsi Kubában értesült a vádemelésről. Azt mondja, bízik abban, hogy kiderül az igazság.

„A rendőrség és az ügyészség egy koncepció szerint haladt. Ez a koncepció nagyon sok tekintetben megdőlt, de a nyomozó szervek ezt nem vették figyelembe. Most, hogy oda milyen összegek és mik vannak leírva, nem tudom. Mi pontról pontra, sorról sorra tudjuk cáfolni ezeket a dolgokat.” – jelentette ki Galambos Lajos.

A harmadrendű vádlott, Csendes Csaba szerint a nyomozás tele volt furcsaságokkal. Azt mondja, a rendőrök azt akarták elérni, hogy tegyen terhelő vallomást Lajcsira.

„Amikor engem kihallgattak sokszor, semmiféle igazságot, bármit mondtam, nem is reagáltak rá. Egyetlen egy lényeg volt: Galambos Lajos tette. Ezt szerették volna hallani.” – mondta Csendes Csaba.
Lajcsi ügyvédje szerint az ügyészség már a nyomozás alatt eldöntötte, hogy vádat fog emelni, a vádirat ugyanis nagyon gyorsan elkészült.

„Meglepő, hogy egy közel 10 ezer oldalas nyomozati iratbólm az ünnepekre való tekintet nélkül majdnem huszonvalahány nap alatt meg tudták írni ezt a vádat.” – közölte Fröhlich Krisztián, ügyvéd.
Ha bebizonyosodna a vád, Lajcsiék halmazati büntetésként akár tizenkét év börtönt is kaphatnak.



Kommentek

Mások ezeket is megnézték

Még több videó és cikk



belföld

Kövesse csak az Önt érdeklő témákat! A + jelre klikkelve felveheti az adott témát a követett témák közé. Ettől kezdve bárhol az oldalunkon a „Követett témák”-ra klikkel, ott már csak az Önt érdeklő tartalmakat látja majd.




További hírek
Szemét miatt fertőzéstől félnek
Hónapok óta mocsokban és szemétben úszik a fővárosi Gubacsi út egy része. A veszélyes hulladékoktól kezdve a...







MŰSORÚJSÁG    
Most
Később

© 2017 TV2 Zrt.
A tények.hu felületén megjelenő illusztrációk egy részének forrása: Europress fotóügynökség


Powered by Neoport Core CMS engine



Friss Népszerű Követett
Friss Legnépszerűbb Követett Közelben Időjárás
Hagyományos Hírtérkép Idővonal