március
27.
Hajnalka
EUR: 309.4
USD: 286.38
Kövessen minket!
Bejelentkezés

Belföld

Újra otthon a csecsemőgyilkos anya
2017. január 2. 19:00


Kiengedték a börtönből a saját csecsemőit megölő sülysápi anyát. 12 évet kapott még 2009-ben, de jó magaviselete miatt korábban szabadulhatott, már a szilvesztert is újra otthon töltötte. A Blikk szerint úgy tudni, a férje segített eltüntetni a holttesteket. A megtört férfi most nyilatkozott a Tényeknek.


Kilenc éve egy szántóföldön, másfél méterrel a föld alatt találta meg a rendőrség annak a csecsemőnek holttestét, akit az anyja ölt meg a szülés után. A sülysápi nő négy újszülött megölését vallotta be, de csak kettő megölésért emeltek vádat ellene, mert a másik két baba holtteste nem került elő. A nő 12 év fegyházat kapott, de jó magaviselete miatt most kiengedték. A nő férje nyilatkozott a Tényeknek.


„Megbocsátott a feleségének?” – kérdeztük a férfit.


„Őszintén megmondjam? Megbocsátani nem tudom. Ő neki is itt vannak a gyerekek. Sajnos azok már felnőttek, nélküle. Meg itt van a kislányom, akit fel kell nevelni. A többi engem már nem érdekel.” – mondta Hegyi Károly


A családnak négy gyereke van. A fiúk már nagyok, de a kislányuk még iskolába jár. A férfi hajnaltól késő estig dolgozott, hogy el tudja őket tartani, míg felesége börtönben ült.


„Sokat kell maszekolni” – felelte a nő férje arra a kérdésre, hogy miből tudta felnevelni a gyermekeit.
A Blikk szerint állítólag a halott csecsemőket a férj ásta el a kertben.


Szomszédjük soha nem felejti el azt a napot, amikor a rendőrök megtalálták a halott csecsemőt.


„Az egész kertet, faltól falig, kerítéstől kerítésig feltúrták. A tűzifát, a venyigét mindent, mindent. Egy csomó rendőr volt itt. Ha nem voltak ötvenen, akkor egy se” – nyilatkozta Gamankis János.


A megtört férj jelenleg közmunkásként dolgozik. Mint mondja, létkérdés számukra, hogy a felesége minél előbb eltudjon helyezkedni valahol.

„Azt se tudjuk, mi lesz holnap. Nekem is itt a menyem is, a gyerekek itt vannak. Nekik még nehezebb, mint nekem. Engem már nem érdekel. Nekem még van pár évem az életből” – mondta megtörten Hegyi Károly.


Egy másik szomszédjuk szerint mind a három fiúk dolgozik, kettőnek pedig már gyereke is született. Úgy tűnik megbocsájtottak gyilkosság miatt elítélt anyjuknak, mert mindannyian hazamentek szilveszterkor.



Kommentek

Mások ezeket is megnézték

Még több videó és cikk



belföld belföld krimi

Kövesse csak az Önt érdeklő témákat! A + jelre klikkelve felveheti az adott témát a követett témák közé. Ettől kezdve bárhol az oldalunkon a „Követett témák”-ra klikkel, ott már csak az Önt érdeklő tartalmakat látja majd.




További hírek
Durva lehűlés és eső jön
Nem sokáig élvezhetjük a simogató tavaszi napsütést, hétvégére erős lehülés és eső várható. Az északkeletről...







MŰSORÚJSÁG    
Most
Később

© 2017 TV2 Zrt.
A tények.hu felületén megjelenő illusztrációk egy részének forrása: Europress fotóügynökség


Powered by Neoport Core CMS engine



Friss Népszerű Követett
Friss Legnépszerűbb Követett Közelben Időjárás
Hagyományos Hírtérkép Idővonal