március
23.
Emőke
EUR: 308.65
USD: 285.97
Kövessen minket!
Bejelentkezés

Belföld

Pánik és káosz a metróban
2016. december 7. 19:06


Óriási a káosz a budapesti metróközlekedésben: szerdán is lerobbant egy metró, a Lehel téren füstölt egy szerelvény, még a tűzoltókat is ki kellett hívni. Senki nem sérült meg, de a metró helyett órákon án buszok jártak, amire sokan nem fértek fel. Az utasok mérgesek és idegesek voltak, mert pillanatok alatt iszonyatos tömeg gyűlt össze a megállókban.

A 3-as metró a Deák Ferenc tér és az Árpád híd között nem járt, ezen a szakaszon több órán át pótlóbuszok szállították az utasokat. A Lehel téri állomáson füstölt egy szerelvény, az elektromos kapcsolódoboz romlott el. A tűzoltók hőkamerával vizsgálták át a járművet.

Az utasok egy része már megszokta, hogy rendszeresen leáll a metró. Van, aki csak akkor metrózik, ha nagyon muszáj. Az utóbbi időben nem telik el nap, hogy ne lenne baj valamelyik metróval. A hármas vonalon szinte mindennaposak az üzemzavarok, a múlt héten a 4-es füstölt, hétfőn pedig a 2-es vonalon két szerelvény ütközött a Pillangó utcánál: a balesetben 10 en sérültek meg, közülük négyen súlyosan.

A fővárosi MSZP a metróhálózat üzemzavarait vizsgáló bizottság felállítására tett javaslatot. A közgyűlés nem szavazta meg a vizsgáló bizottság felállítását.

A főpolgármester szerint az ellenzék a 3-as metró problémáját próbálja meg összemosni a többi metróvonalon történt esetekkel.

„Nem négy év alatt lettek ezek a metrók negyven évesek. Tetszettek volna gondolni a hármas metróra, nem a négyest erőltetni, politikai kérdés gyanánt, azért ez is az igazsághoz tartozik. Tehát itt nem generális metró ügy van, van három metró három különböző problémával.” – mondta Tarlós István, főpolgármester.

A hármas vonal felújítása évek óta húzódik. A rekonstrukció pályázatát visszavonták, mert mindegyik benyújtott ajánlat drágább volt, mint amennyi pénz van rá.



Kommentek

Mások ezeket is megnézték

Még több videó és cikk



belföld metróbaleset

Kövesse csak az Önt érdeklő témákat! A + jelre klikkelve felveheti az adott témát a követett témák közé. Ettől kezdve bárhol az oldalunkon a „Követett témák”-ra klikkel, ott már csak az Önt érdeklő tartalmakat látja majd.




További hírek
Előzetesben a részeg ámokfutó
140-nel száguldott, amikor letarolta a kajakos Janza Richárd és barátja autóját a 28 éves, részeg sofőr....







MŰSORÚJSÁG    
Most
Később

© 2017 TV2 Zrt.
A tények.hu felületén megjelenő illusztrációk egy részének forrása: Europress fotóügynökség


Powered by Neoport Core CMS engine



Friss Népszerű Követett
Friss Legnépszerűbb Követett Közelben Időjárás
Hagyományos Hírtérkép Idővonal